A Nissan két új benzinmotorral és a különleges N-Sport változattal teszi szélesebb körben vonzóvá a
Eljött az ideje a még izgalmasabb Micrának. A Nissan két új benzinmotort vezetett be a népszerű csapotthátú autójához, illetve bemutatta a Micra N-Sport nevű különleges változatot is.
A minden felszereltségi szinten elérhető 1,0 literes IG-T motor 100 lóerős teljesítményt ad le egy ötsebességes kézi sebességváltón keresztül. A háromhengeres egység a 0,9 literes, 90 lóerős manuális váltós motor helyébe lép, és jelentős fejlődést jelent a hatékonyság és a teljesítmény terén. Nőtt a teljesítménye (+ 10 LE), nyomatéka (+20 Nm), kedvezőbb lett a CO2-kibocsátása (-13 és -15 g/km között a felszereltségtől függően) és csökkent üzemanyagfogyasztása is (-0,6 és -0,7 l/100 km között a felszereltségtől függően) a kedvezőbb fenntartási költségek érdekében.
Az új motort élénkebb reakciók jellemzik, ami a jobb gyorsuláson is tetten érhető. A zaj és vibráció (NVH) mérésével jellemezhető kifinomultság is javult, köszönhetően a csendesebb utasteret szolgáló, a gördülési zajt jobban kiszűrő szigetelésnek.
A Micra – a 2016-ban bevezetett vadonatúj 5. generáció óta először – immár automata sebességváltóval is elérhető. Az egység egy fejlett fokozatmentes sebességváltó (CVT), amely a Nissannál az X-Tronic nevet kapta.
A D-step-technológiának köszönhetően kifinomultabb a teljesítményleadása, és jobb vezetési élményt kínál a vezetőnek, mint a hagyományos fokozatmentes sebességváltók. Ez különösen a gázpedál hirtelen lenyomására adott reakcióban érhető tetten. A D-step-technológia mindemellett gyorsabb visszaváltásokat és kedvezőbb valós körülmények közötti üzemanyag-fogyasztást is nyújt.
A Micra X-Tronic kimagasló vezethetőségének köszönhetően tökéletes az autó a zsúfolt városi környezetbe. A finom kapcsolásokkal működő sebességváltó igazán rugalmas teljesítményt nyújt a sűrű forgalomban.
A Nissan Micra modellcsalád új zászlóshajója az 1.0 literes 117 lóerős motor, amelyhez egy sportosabb hatsebességes sebességváltó tartozik. Nem egyszerűen a 100 lóerős változat áthangolt, erősebb változata, hanem egy alapjaiban más motor. A továbbra is mindössze háromhengeres erőmű sportosabb vezetési élményt kínál az ügyfeleknek, köszönhetően 180 nm-es nyomatékának, amelyet a túltöltés funkció további 20 Nm-rel növelhet meg. Ezzel a Micra egyenesen a B-szegmens sportos csapotthátú („warm hatch”) mezőnyének középpontjába kerül.
Azonban nem csak a hajtáslánc változott: ez a Micra változat még dinamikusabb menetteljesítményekkel büszkélkedhet, köszönhetőn alacsonyabb hasmagasságának (-10 mm), áthangolt futóművének és közvetlenebb kormányzásának. Az új krómozott kipufogóvégek és a 17 hüvelykes könnyűfém keréktárcsák teszik tökéletessé az ezzel a hajtáslánccal szerelt Micra megjelenését.
Helen Perry, a Nissan Europe kisautókért felelős ügyvezetője elmondta: „Az új és hatékonyabb 1,0 literes, 100 lóerős hajtáslánc bevezetésével, illetve a 117 lóerős sportos csapotthátú változattal egy még izgalmasabb Micrát kínálunk vásárlóinknak”.
Az ígéretünket egy további lépéssel – az új Micra N-Sport különleges változat bevezetésével – túl is teljesítjük. A változat célja, hogy kiaknázza a Micra teljesítményorientált kialakításában és élvezetes vezetési élményt kínáló személyiségében rejlő lehetőségeket. A számos rendkívül vonzó és exkluzív stílusbeli frissítésnek köszönhetően kiemelkedik a tömegből. E frissítések a következők:
A KÜLSŐ MEGJELENÉS FEJLESZTÉSE
- Karbonhatású borítás a könnyűfém keréktárcsákon és a külső tükörházakon
- Fekete felületű oldalsó borítások, illetve első/hátsó lökhárítók
- Halgoén technológiájú első ködfényszórók
- Sötétített hátsó üvegek
- N-Sport embléma
- Opcionális: LED-fényszórók + LED-ködfényszórók
AZ UTASTÉR FEJLESZTÉSEI
- Alcantara/bőr belső kárpitok
- Fehér légőbeömlők
- Kartámasz az első ülésekhez
- Fekete tetőkárpit
- Sportos megjelenésű padlószőnyegek
- Tolatókamera és parkolássegítő érzékelők
- I-Key intelligens kulcs (kulcs nélküli ajtónyitás és nyomógombos motorindítás)
- Opcionális: Téli csomag (első ülésfűtés + fűthető külső tükrök)
Az N-Sport az új 1,0 literes motor mindkét változatával rendelhető (117 és 100 LE)
Helen Perry a következőket tette hozzá: „Az új Nissan Micra N-Sport bemutatásával egy exkluzív és még sportosabb csomagot alkottunk meg, amely még élvezetesebbé teszi az autó vezetését.”
A Nissan Micra vadonatúj 100 és 117 lóerős benzinmotorjai a legfejlettebb műszaki megoldásokat kínálják. Úgy tervezték őket, hogy a teljesítmény és hatékonyság tökéletes egyensúlyát nyújtsák, miközben a jármű fenntartási költségei a lehető legalacsonyabban maradnak. Mindkét motor megfelel a legújabb Euro6d-Temp károsanyagkibocsátási szabvány követelményeinek.