top of page

Az új benzinmotorral még jobb a Nissan Qashqai


A Nissan bevezette Qashqai modelljében a Daimlerrel közös fejlesztésű 1,3 literes benzinmotort, amely 140 és 160 lóerővel érhető el. A rendkívül korszerű új egységek egyszerre váltják le az 1,2 literes és az 1,6 literes turbómotorokat. Emellett a másfél literes dCi turbódízelt is átdolgozták és újabb verziójúra cserélték a Connect infotainment rendszert. Az új benzinmotorral szerelt Qashqai 5,5 millió forinttól kapható.

A Daimlerrel közös fejlesztésű erőforrás, amely a Mercedes-Benz A-osztályban debütált, a Nissannál első ízben a Qashqaiban mutatkozik be. Elérhető hatfokozatú kézi sebességváltóval, illetve a vadonatúj hétfokozatú duplakuplungos sebességváltóval (DCT) is. Mindkét változat elsőkerékhajtású. A DCT váltó újdonság a Nissannal, sportosabb, közvetlenebb élményt nyújt. Mindemellett jobb teljesítményt ad le álló helyzetből való elinduláskor, és a teljesítményleadás eloszlása is egyenletesebb.

Az új 1,3 literes motor háromféle változatban érhető el – 140 lóerős, hatfokozatú kéziváltóval; 160 lóerős, hatfokozatú kéziváltóval, illetve 160 lóerős, hétfokozatú DCT sebességváltóval. A kisebb teljesítményű, kéziváltóval szerelt változat nyomatéka 240 Nm, míg a nagyobb teljesítményűé 260 Nm, a DCT-sebességváltóval szerelt változaté pedig 270 Nm. A Qashqai esetében az 1,3 literes motorra épülő hajtásláncok három régebbi rendszert váltanak le: az 1,2 literes, 115 lóerős kézi és fokozatmentes sebességváltóval szerelt, illetve az 1,6 literes 163 lóerős változatokat. Mindegyik új hajtáslánc megfelel a legújabb európai emissziós szabványoknak.

Az alacsonyabb üzemanyag-fogyasztáson és CO2-kibocsátáson túl az új motor egyenletesebben reagál alacsony fordulatszámon, élénkebb a gyorsulása, és gyorsabbá/biztonságosabbá teszi az előzéseket. A rendszer része lett egy benzin-részecskeszűrő, és a fejlesztések érintik az üzemanyagbefecskendező-rendszert, az égéstér kialakítását, a súrlódáscsökkentést és a turbófeltöltő optimalizálását. Mindemellett nagyobb nyomaték áll rendelkezésre alacsony fordulatszám-tartományban. A motor élettartamára vetítve a karbantartási költségek is csökkentek. Az olajcsere-intervallum 20 000 km-ről 30 000 km-re nőtt

A kifutó 115 lóerős, 1,2 literes motorhoz képest a 140 lóerős, 1,3 literes motor további 25 lóerőt és 50 Nm nyomatékot kínál. Összehasonlítva ugyanazt a két erőátvitelt, a gyorsulás is javult. Míg a nulla-százas gyorsulási idő szinte teljesen megegyezik (10,6, illetve 10,5 másodperc), negyedik sebességfokozatban a 80-100 km/órára gyorsítás 5,7-ről 4,5 másodpercre csökkent. Hatodik fokozatban még jelentősebb a különbség, 100-120 km/órára 35%-os a javulás. A kifutó 163 lóerős, 1,6 literes motorhoz képest a 160 lóerős, 1,3 literes motor teljesítménye ugyan 3 lóerővel alacsonyabb, azonban nyomatéka 10 Nm-rel nagyobb.

Bár a Qashqaiok 85 százalékát benzinmotorral vásárolják (hazai adat), érdekes lehet az is, hogy a 15 éve árusított 1,5 literes dCi turbódízel motort is felújították. A motor gyakorlatilag vadonatúj, alkatrészeinek 90 százalékát ugyanis módosították. A továbbfejlesztett, immár 115 lovas motor 5 lóerővel nagyobb teljesítményt nyújt elődjénél. A nyomatéka nem változott, továbbra is 260 Nm, ugyanakkor kapott egy új overboost funkciót. Így a vezetés során 15 másodpercig további 5 lóerő teljesítmény és 25 Nm nyomaték áll rendelkezésre. Újdonságot jelent még az AdBlue-adalékot használó katalizátortechnológia, amely csökkenti a nitrogén-oxidok kibocsátását. A motor így teljesíti a legújabb Euro 6d-Temp emissziós szabvány követelményeit.

A Qashqai utasterében is történtek változások. A NissanConnect infotainment rendszer újabb, korszerűsített verziója került az autóba. Az érzékelhető előnyök a zökkenőmentes és intuitív okostelefon-integráció a járművel, illetve az internetes (OTA) térkép- és szoftverfrissítések. Az Apple CarPlay és Android Auto rendszerek is elérhetők minden szinten, kivéve a belépő Visia változatot.

A felhasználóknak érdemes letölteniük a vadonatúj Door to Door Navigation alkalmazást okostelefonjukra. Ezzel olyan fejlett funkciókat érhetnek el, mint a telefonos útvonaltervezés otthonukból, irodájukból. Miután elkészült az útvonal, elküldhetik a célt közvetlenül az autónak, így a beszállást követően azonnal megkezdődhet a navigáció.

Az új NissanConnect rendszernek része a TomTom Premium Traffic szolgáltatás is, amely rendkívül pontos és valós idejű forgalmi információkkal segít az utazási idő optimalizálásában. Az új NissanConnect rendszer a műszerfalba integrált fejegység héthüvelykes érintőképernyőjén keresztül érhető el. A képernyő mérete ugyan nem nőtt az elődhöz képest, de kevesebb fizikai gomb található rajta és új multi-touch képességeket is kapott. A főképernyő immár teljesen testre szabható, és megjelent a hangvezérlés lehetősége is.

Az új, 1,3 literes motorral hajtott Nissan Qashqai 5,5 miliió forinttól vásárolható meg kedvezményesen. A 160 lovas változatba 6 millió forint jelenti a belépőt. A duplakuplungos váltó felára 630 ezer forint. Egy közepes felszereltségű (N-Connecta) DIG-T 140 változatért 7 095 000 forintot kell fizetni. Egy Tekna felszereltségű autóért minimum 7,8 millió forintot kell a kasszánál hagyni.

Az eredeti cikket és a képgalériát itt tekintheti meg.


Kiemelt posztok
Legújabb posztjaink
Archhívum
Keresés
Még nincsenek címkék.
Kövess minket
  • Facebook Basic Square
  • Twitter Basic Square
  • Google+ Basic Square
bottom of page