top of page

A NISSAN ÖNVEZETŐ JÁRMŰVEKET TESZTEL EURÓPA ÚTJAIN

Közúti bemutatók Londonban, valós körülmények között

  • A Nissan több kontinensen átívelő fejlesztési programjának része

  • Az önvezetés kulcsfontosságú eleme a Nissan Intelligens Mobilitás stratégiájának


LONDON - A zéró emisszió és a halálos kimenetelű balesetek nélküli közlekedés iránti elkötelezettség részeként a Nissan bemutatta a médiának, hogyan zajlik önvezető prototípusainak tesztelése London keleti részében.


Ez volt az első alkalom, hogy a Nissan Európa közútjain mutatta be önvezető technológiáit. A Nissan már korábban is végzett közúti teszteket Japánban és az Egyesült Államokban, hogy valós, életszerű körülmények között is kipróbálja könnyen kezelhető önvezető technológiáit.


A résztvevők az utas- és hátsó üléseken helyet foglalva ismerkedhettek meg a technológiával, mely számos egyéb összetevő mellett egy egy milliméteres hullámhosszú radarból, lézerszkennerekből, kamerákból, nagysebességű processzorokból és egy egyedi HMI-ből (Ember-gép interfész) épül föl. Ezek teszik lehetővé, hogy a jármű országúton, a városi forgalomban és körforgalmakban is önállóan közlekedhessen, és ehhez mindössze az úti célt kell megadni a navigációs rendszerben.


Takao Asami, a Nissan kutatási részlegének alelnöke a következőt mondta el: „Az innováció és a találékonyság kulcsfontosságú szerepet játszik a Nissan márka és munkatársaink gondolkodásában is. Ez a teszt, melynek keretében London hatalmas kihívásokat tartogató utcáin vetjük próba alá jövőbeni önvezető technológiáinkat, jó példája a Nissan az irányú elkötelezettségének, hogy elhozzuk a Nissan Intelligens Mobilitást ügyfeleinknek.”


A Londoni teszt előtt nem sokkal került bejelentésre, hogy a közeljövőben érkező frissített Qashqai és az új Nissan LEAF is megkapja a ProPILOT önvezető technológiát, mely autópályán képes a sávváltás nélküli önvezetésre. Japánban már a tavalyi évben megjelent az első ProPILOT rendszerrel szerelt jármű – a Serena. Decemberben a Nissan Serena ProPILOT rendszere elnyerte a 2016-2017-es japán Év Autója választás innovációs díját.


Arra vonatkozóan is vannak tervek, hogy a technológia bevezetésre kerüljön az USA és Kína piacára is. A többsávos önvezető technológia az autópályákon automatikus sávváltásokra is képes lesz, és a tervek szerint 2018-ban mutatkozik be. A városi utakon való önvezetést biztosító és kereszteződéseket is kezelni képes rendszer pedig 2020-ra várható.


Nissan Intelligens Mobilitás


A világ olyan súlyos kihívásokkal néz szembe, mint a klímaváltozás, a forgalmi dugók, a halálos kimenetelű közúti balesetek és az egyre súlyosabb légszennyezettség. A Nissan eltökélt célja, hogy szembenézzen ezekkel a kihívásokkal, és biztonságosabbá, intelligensebbé és élvezetesebbé tegye a közlekedést. Ennek végső célja a zéró emisszió és a halálos kimenetelű közúti balesetek számának nullára csökkentése. A Nissan Intelligens Mobilitás az az út, melyen eljuthatunk ide.


A mobilitást mindenkinek filozófia jegyében a Nissan folyamatosan vezeti be ezeket az innovációkat, és a luxus kategóriákból eljuttatja a tömegtermelésben gyártott kompakt modellekbe is, így biztosítva az előnyök elérhetőségét mindenki számára. A Nissan autóit az ügyfelek izgalmas partnereivé teszi.


A Nissan Intelligens Mobilitás koncepciója az innováció három fő területét fogja össze.


A Nissan Intelligens Vezetés magabiztossággal ruházza fel az ügyfeleket a megnövelt biztonság, kezelhetőség és kényelem révén. Az autonóm vezetés alkotóelmei már most is megtalálhatóak a Nissan autóiban az olyan, fejlett biztonsági szolgáltatások formájában, mint például az intelligens 360 fokos parkolókamera vagy az intelligens sávelhagyás-jelzés és -megelőzés. Az Önvezető technológiák már ma is elérhetőek egyes Nissan autókban, például a Nissan Serenában, mely az első ProPILOT technológiával szerelt tömeggyártott modell. A Nissan tervei között szerepel ezen technológiák bevezetése Európában, Japánban, Kínában és az Amerikai Egyesült Államokban. A Renault-Nissan Alliance vállalatszövetség 2020-ig 10 modellt vezet be.


A Nissan Intelligens Meghajtás tovább csökkenti a károsanyag-kibocsátást és javítja az üzemanyag-gazdaságosságot, így vonzóbbá teszi a vezetést az ügyfelek számára. A Nissan elkötelezett a holisztikus megközelítés iránt, melynek célja a zéró emissziós mobilitás megalkotása a belső égésű motorok hatékonyságának maximális kiaknázásával, és fejlett technológiák integrálásával a Nissan elektromos járműveibe. A Nissan Intelligens Meghajtás program keretében a Nissan a továbbiakban is az egyes piaci szegmenseknek és régióknak legjobban megfelelő hajtáslánc-technológiákat fejleszti és tökéletesíti. Az autógyártó portfoliója számos elektromos jármű alapú technológiát foglal magába, a teljesen elektromos járművek mellett megtalálhatók benne az e-Power (soros hibrid) és tüzelőanyagcellás-elektromos járművek is. Az új technológiák mindegyike kiegészíti ezt a portfoliót, azonban nem szorít ki más technológiákat.


A Nissan Intelligens Kapcsolódással a vezetők aktívabban lehetnek jelen a hálózatokon, hiszen autóik kapcsolódnak a szélesebb körű közösséghez is. A Nissan hozzájárul egy fenntartható ökoszisztéma megalkotásához, hiszen az emberekkel, más járművekkel és a közlekedési infrastruktúrával együttműködő autókat gyárt. Mindez idővel a járművek távvezérelhetőségéhez, a forgalmi dugók csökkenéséhez, az autók hatékonyabb megosztásához, és jobb energiagazdálkodáshoz vezet.


A Nissan Intelligens Mobilitásnak nem célja, hogy elvegye az emberektől a vezetés élményét. Valójában a cél az, hogy egy olyan, jobb jövőt hozzon el a Nissan ügyfeleinek, ahol az autók segítő partnereik, és a vezetők magabiztosabbnak érzik magukat autóikban, és kapcsolatban maradhatnak a külvilággal.


Kiemelt posztok
Legújabb posztjaink
Archhívum
Keresés
Még nincsenek címkék.
Kövess minket
  • Facebook Basic Square
  • Twitter Basic Square
  • Google+ Basic Square
bottom of page